A Megtestesült Bölcsességről nevezett gyulafehérvári papnevelő szemináriumot (Seminarium Incarnatae Sapientiae) Sztoyka Zsigmond Antal erdélyi püspök 1753-ban alapította. Az intézményalapítás előzményeként Sztoykának az alig negyven évvel azelőtt visszaállított erdélyi püspökség anyagi alapjait kellett konszolidálnia. Ehhez 1751-52-ben sikerült kivívnia, hogy a mindenkori gyulafehérvári püspök tulajdonává minősíttessék vissza az 1556 óta a kincstárhoz tartozó gyulafehérvári püspöki uradalom. 1758-ban a nem sokkal azelőtt rendbe hozott székesegyház, a püspöki rezidencia és a vár egynegyede leégett. Batthyány Ignác püspök megszerezve a püspökség számára a feloszlatott trinitárius rend kolostorát és templomát - 1792-ben beköltöztette a templomépületbe a később világhírnévre szert tett könyvtárat, a püspökségi nyomdát és a csillagvizsgálót. A kolostorépületben kapott helyet a papnevelde. Haynald Lajos püspök alapozta meg a teológiai kézikönyvtárat. A képzés igazán távlatos és korszerű vonalát Majláth Gusztáv Károly püspök határozta meg. Trianon után a névelemzés, a származásvizsgálat, a beolvasztás és etnikai különbségtétel megannyi körmönfont formája jelentősen nehezítette a szeminárium életét. Romániának a Szentszékkel kötött konkordátuma a katolikus egyházra nézve egyértelműen hátrányos volt. A gyulafehérvári papnevelde a II. világháborút követően - immár a kiváló Márton Áron püspöksége idején - képzési központja lett a nyugati határszél katolikus egyházmegyéiből érkező kispapoknak is, minthogy a szatmári és nagyváradi, illetőleg temesvári szemináriumok fokozatosan elsorvadtak (illetve elsorvasztották őket). A 40-50-es évek fordulója a gyulafehérvári teológiai főiskola számára válságos időszak volt, kivált a püspök fogsága és az állami hatóságok állandósult megfélemlítési akciói miatt. Később, a püspök 1955-ös szabadulása után, az adminisztratív korlátozások időszaka következett. Ez volt a nevezetes "numerus clausus" kora: államilag szabályozták a képzésre felvehető hallgatók maximumát. A sötét nyolcvanas években meg-megújuló küzdelmet kellett folytatni az intézmény fennmaradásáért. Az 1990 utáni időszakot leginkább az újjászervezés jellemzi. Sikerült a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolát a Lateráni Teológiai Egyetem keretében akkreditáltatni. A régi épületek felújítása, bővítése, egészen új épületrészek átadása mutatja kívülről a korszerűsödést. A Hittudományi Főiskola és a papképzés sorsáért felelősek mindemellett már érzékelik az újabb válságot: a papi hivatások megcsappanását. A szeminárium hallgatói között ma már számos román, német és más nemzetiségű kispap is tanul, jópáran külföldi egyetemeken célozzák meg a baccalaureátust, licenciátust vagy doktorátust. /Jakabffy Tamás: A gyulafehérvári papnevelés történetéből. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
2006. augusztus 10.
A katolikus hittudományi főiskola beolvadása ellen indítottak akciót a hívek. Aláírásgyűjtésbe fogott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, hogy a gyulafehérvári katolikus papnevelde ne tagozódjék be a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. A nyílt levelet az Erdély.ma internetes hírportál tette közzé, augusztus 9-én estig közel kétszázan csatlakoztak a felhíváshoz. Az érsekség és a papnevelde tárgyalásokat folytat a kolozsvári egyetemmel arról, hogy a teológia – az egyházi felügyelet tiszteletben tartása mellett – az állami tanintézet részévé váljék. „Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elsősorban anyagi okok miatt beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe” – áll a közzétett dokumentumban. Az aláírók idézik Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének a levelét, amelyet 1948-ban írt a Magyar Népi Szövetségnek, miután szóba került a felekezeti oktatásnak az állami rendszerbe történő beolvasztása. Levelében Márton Áron az önálló egyházi iskolarendszer mellett tette le a garast. A nyílt levél szerint az erdélyi római katolikus hívek soha nem fognak belenyugodni abba, hogy „a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné”. Az aláírók úgy látják, a lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével. „Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibevételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani” – áll a nyílt levélben, majd az aláírók arra kérik az egyház vezetését, bírálja fölül döntését. A Krónikának Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános érseki helynöke elmondta: az egyházi vezetés mindenkor készséggel meghallgatja és megfontolja a hívek kérését, de a nyomásgyakorlás semmilyen eszközét nem tartják helyénvalónak. Potyó furcsának találta a protestáns egyházak részéről érkezett tiltakozásokat. „Engedtessék meg nekünk, hogy a saját intézményeink működtetésének módjáról mi magunk döntsünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, egyelőre csak tárgyalások folynak az egyetemmel. Elmondta, a tárgyalások megkezdését széles körű konszenzus előzte meg, a négy erdélyi egyházmegye püspöke jóváhagyását adta az elképzelésre, és a teológia tanári kara is beleegyezett. Ami a Márton Áronnal való példálózást illeti, Potyó Ferenc leszögezte: egészen más az egyház helyzete ma, mint 60 évvel ezelőtt. /Lukács János: Aláírásgyűjtés az önállóságért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./ Az Erdély.ma közölte: Nyílt levél a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzéséért Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet, elsősorban anyagi okok miatt, beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ez a lépés a romániai katolikus magyar felsőoktatás önállóságának feladását jelentené. A történelem többször is megmutatta, hogy a mindenkori román hatalom célja, a romániai magyarságnak tett hangzatos ígéretei ellenére, a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása. Az erdélyi magyarság mindkét világégés után megtapasztalhatta oktatási és művelődési intézményrendszerének a csaknem teljes ellehetetlenítését. Márton Áron, Erdély nagy püspöke, 1948. március 24-én így válaszolt a Magyar Népi Szövetség érveire, amelyek a felekezeti oktatás állami oktatásba történő beolvasztása mellett szóltak: „Erdélyben – talán inkább, mint a világ bármely pontján – a közoktatást úgy alsó, mint felsőfokon századokon át kizárólag a vallási közületek látták el; (…) Valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet – és hányszor ismétlődött ez a történelem során! – az új alapvetéshez a templomban gyűjtött erőt, az újraépítést pedig mindig az iskolában kezdte meg és az iskola által hajtotta végre. Iskoláit ezért építette és tartotta fenn súlyos áldozatok árán, ezért építette újra minden dúlás után, ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalmaktól azok jogainak tiszteletben tartását, s ezért védte meg azokat a támadó törekvésekkel szemben körömszakadtáig.” Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné. 1753-ban, alapításakor, az erdélyi püspökség csak igen szerény vagyonnal rendelkezett, a reformáció előtti gazdag püspöki uradalomnak csak a töredéke maradt meg. Sztoyka Zsigmond Antal püspök mégis létrehozta azt az intézményt, amely az erdélyi katolikus életre a legnagyobb befolyással volt. Ennek az intézménynek az önállóságát és egyházi fennhatóságát adják most fel az állami támogatás kedvéért? A lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével, a múlt, jelen és jövő iránti felelősségvállalás eszméjével. Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani. Tisztelettel kérjük Egyházunk vezetését, hogy bírálja fölül döntését, ne adja fel az utolsó bástyát, ne keltsen elégedetlenséget és csalódottságot híveiben. Csíkszereda-Kolozsvár, 2006. augusztus 7. Ajtay Kincses Maria dr., Marosvásárhely; Bács Béla János, Csíkszereda; Csép Katalin dr., Marosvásárhely; Dudutz Gyöngyi, Marosvásárhely; Ferencz Csaba, Sepsiszentgyörgy; Ferenczes István, Csíkszereda; Fodor Imre, Marosvásárhely; Fülöp Gézáné Mária, Marosvásárhely; Gál Gyula dr., Makó György Attila, Csíkszereda; Jeremiás Béla dr., Marosvásárhely; Kincses Imola, Marosvásárhely; Kovács Csaba, Csíkszereda; Kovács Lehel István dr., Kolozsvár; Macalik Arnold, Kolozsvár; Macalik Ernő, Kolozsvár; Márton Lajos, Marosvásárhely; Márton Lajos, Marosvásárhely; Oláh-Gál Róbert dr., Csíkszereda; Pál-Antal Sándor dr., Marosvásárhely; Soós Szabó Klára dr., Csíkszereda; Süket Levente, Csíkszereda; Tiboldi Enikő, Csíkszereda; Toró T. Tibor, Temesvár; Váradi István dr., Farkaslaka. /Erdély.ma, aug. 9./
2007. október 16.
Egyre kevesebben érdeklődnek a római katolikus papképzés iránt. A gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola keretében működő diáklétszáma mutatja: a papszentelések száma felére csökkent a nyolcvanas évekhez viszonyítva, és hasonló arányban fogyott a plébánosi pálya iránt érdeklődők száma is. A hallgatók közül sokan abbahagyják a tanulást Gyulafehérváron, jó aránynak számít, ha a végzősök 45–50 százalékát pappá szentelik. „Négy éve vezetem az intézményt, s már az elmúlt öt évben is folyamatosan csökkent a felvételizők és a végzősök száma” – mondta Oláh Zoltán rektor. Valószínűleg a hivatástudattal van baj. A papneveldében – amely idén október elsejétől a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretében működik – 88 kispap kezdte meg az új tanévet. Első éven 22, hatodéven 12 hallgató tanul, hatan gyakorlaton vannak. A 88 diákból 53-an a gyulafehérvári főegyházmegyéből, 13-an a temesvári egyházmegyéből, 12-en a szatmáriból, 5-en a váradiból érkeztek az új tanévre, öten pedig a ferences szerzetesrend tagjai. A szeminaristák hétéves képzést kapnak, majd a 25. életév betöltése után pappá szentelik őket. A gyulafehérvári papneveldét Sztojka Zsigmond Antal püspök 1753-ban alapította. Batthyány Ignác püspöknek 1792-ben sikerült megszereznie a volt trinitárius rendházat és a hozzá tartozó templomot. Csillagvizsgálót és a világhírű Batthyaneum könyvtárat rendezték be, a zárdai részbe pedig beköltözött a papnevelde. Az 1970-es években megtervezett új teológiai intézet felépítése az állami hatóságok részéről állított akadályok miatt elmaradt, ezért a szeminaristák jelenleg is használatos kollégiuma régi egyházi épületek tatarozásával alakult ki. /Gyergyai Csaba: Válságban a hivatástudat? = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./
